2012. május 2.
#869
Most elég szomorú vagyok, mert több lemondás is érkezett, és ez kicsit sem jó. Kurvára nem.
A hosszú hétvége egészen jó volt, remek idő, mászkálás, döglés, sütés-főzés.
Közeleg Madrid, kell vennem egy útikönyvet. A pénz költéssel az a baj, hogy ha egyszer elkezdem, akkor nincs megállás. Minden a francot veszek, és közben jövök rá, hogy még mi mindenre van szükségem. Azt most nem gondolom át, hogy mi a valós és valótlan szükséglet. De nem vagyok teljesen hülye, mert amint a gél-lakk készletet néztem a neten 18.000-ért, akkor azért rájöttem, hogy ez nekem valójában nem kell. De ha valaki használt ilyet jelentse, hogy jó-e. Köszi.
2012. április 27.
#868
Talán a nyári meleg miatt ami boldogságot hoz, de nem, a tények szerint is, megállapítom, hogy végső soron minden jól alakul. Tegnap is, és ma is egy-egy olyan jó hírt kaptam, ami a következő hetekre megelégedéssel tölt el. Majd ne felejtsek el erre emlékezni.
Ma pedig délben lelépek, megyek ebédelni egy barátommal, utána torna, utána talán apával találkozom, de akárhogy is a következő 4 napban nem kell korán kelni. Már reggel éreztem, hogy minden jó lesz, mert amint kiléptem a kapun az volt az eső gondolatom, hogy hálát kéne adni Istennek.
2012. április 26.
vita, biztos alapokon
A mai legeslegjobb:
Mindjárt visszahívlak. Nem akarok veled úgy vitatkozni, hogy nem vagyok benne biztos.
Később beszámolok a vita témáról, és arról a megdöbbenésről ami rajtam lesz úrrá, ha kiderül, hogy nem nekem volt igazam. De mégis bizonytalan vagyok...
2012. április 26.
#866
Nem is olyan kicsit vágtam el az ujjam, fiskars - vagy mi - kés túl jó. Ma reggel is vérzett, és úgy döntött az ujjam, hogy szétnyílik a seb. vagy a seb döntött úgy nem tudom. Még jó, hogy nem vágtam le az ujjam... vagy annyira azért nem jó ez a kés. Minden esetre különleges, ahogy vezetek, gépelek, illetve bármit csinálok, úgy, hogy a mutató ujjamat közben eltartom egyenesen, mert akkor nem fáj, és nem hajlik, így nem kezd el vérezni.
Mit mondjak kurva érdekes az életem, hogy erről írok... Pedig egyébként az, csak a munkahelyi puccsot nem írom még le, és a remek pályázattal - ami egyébként tényleg klassz, és nem akarom dicsérni magam, de kurva jó vagyok - nem untatnék senkit.
2012. április 25.
#865
Reggel elvágtam az ujjamat, de annyira, hogy még most is elkezd vérezni. Kértem egy sebtapaszt, kaptam is, pókembereset. Most vagy nagyon menő vagyok, vagy nagyon ciki, nyilván korosztály szerint különböző.
2012. április 24.
#864
Én vagyok az a hülye szőke, aki behajt a behajtani tilosba, és még neki áll feljebb. Mentségemre legyen mondva, hogy utána égett a pofám, és magamba elismertem minden szidalmat, amit rám szórt a szembejövő pasi.
Miután ezt remekül megoldottam megszereztem a gatyáimat, leadtam egy ruhámat, valamint bejelentkeztem pedikűrre, ahol is tartós festést tesznek majd a lábkörmeimre. Mi ez nem tudom, de érzem, hogy valami klassz dolog lesz.
Ezen kívül kurva sokat kéne dolgoznom, de nem teszem. Baj lesz, baj.
Lui úgy köszönt be, hogy Hello Miss. Ezzel egyet előre lépett a népszerűségi listámon, ahol is igen hátul van jelenleg.
2012. április 23.
#863
11-től fél3ig tartott a megbeszélés. Közben a két oldalamon ülő kolléga időnként egymásnak feszült, én pedig beszorultam a negatív energiák közé, ami nem keltett bennem jó érzést. Örülök, hogy nekünk hármunknak majd most sokat kell együtt dolgozni. Ja, nem, mégsem örülök. Ellenben úgy elszállt a hétfő, hogy csak.
2012. április 20.
#861
Süti ebéd pályázati megbeszélést tartottunk. Süti király volt, kolléganőt nagyon csípem, és ő ügyes, mert olyan puhán finoman tolta rám a munkát, hogy nem akartam tiltakozni. Most azt értem el, hogy kurva sok melóm lesz, a nevetséges kategóriánál is kevesebb pénzért. De nem baj, szerintem ez jó cél érdekében megengedhető.
2012. április 20.
#860
Süti ebéd pályázati megbeszélést tartottunk. Süti király volt, kolléganőt nagyon csípem, és ő ügyes, mert olyan puhán finoman tolta rám a munkát, hogy nem akartam tiltakozni. Most azt értem el, hogy kurva sok melóm lesz, a nevetséges kategóriánál is kevesebb pénzért. De nem baj, szerintem ez jó cél érdekében megengedhető.
2012. április 20.
#859
Ma végre az oroszlánvadász ruhámba jöttem. Jóság. Akárcsak a szauna, ami remélem megmenti az életemet, mert a takony ellep. Srác kurva idegesítő, a világon semmit nem csinál. Szerintem fél, hogy letörik a keze, ha kiviszi a szemetet. Álmomban gyerekem volt, és ez kivételesen jó érzés volt, bár srácot láthatóan jobban szerette mint engem.
2012. április 19.
#857
Ó, és azt majdnem elfelejtettem, hogy egy hónap múlva ilyenkor Madridba megyünk :)
2012. április 19.
#856
A mai jóság a tornacipőben jövés. Ez minden idők egyik legjobb jósága.
Egyébként pedig így udvaroltatok magamnak:
Szép a fülbevalód. Tessék? Szép a fülbevalód.Ja már azt hittem rám mondod, hogy szép vagyok. Persze, hogy szép vagy, de a fülbevalód is. Köszi. Szóval úgy egyben szép vagy. Tényleg köszi.
Ennyi, így kell egy fülbevalóval 3-szor megerősíttetni, hogy szép vagyok. Kis befektetés nagy haszon.
2012. április 18.
#855
Nem szeretem ezt az időt, nem akar megjönni a napfényes tavasz és ettől olyan elnyel az enyészet érzésem van. Remélem mai jóság kozmetikus segít rajtam, főleg, hogy nem lesz szőrös a lábam. Valamint az esti csirkeszárny fokhagymás tejföllel is.
2012. április 18.
#854
Ma két fontos intézni valóm volt egy kolléganővel. Az egyik nagyon fontos, és tudtam, hogy áttolom. A másik kevésbé, és tudtam, hogy nem. Így is lett. Kérdés, hogy ezek önbeteljesítő gondolatok voltak-e? Vagy ennyire jó vagyok, hogy tudom mi lesz és mi nem? Vagy dolgozzam többet, és írjak kevesebbet?
2012. április 18.
#853
Ezt lejegyzem ide, hogy ha megtörténik, akkor verhessem a mellem, és az legyen, hogy valóban egy jóstehetség, egy zseni, egy isteni üzenet vagyok az emberiségnek. Ha meg nem történik meg, akkor szépen elsikkad a többi elsikkadni való között. De kell a bizonyíték. Álmomban azt láttam, hogy Estike testvérének 2 fia volt, nem pedig egy fia - ő már készen van - és egy lánya akire az orvosok mondják, hogy lány, a hason belül. Tehát orvostudomány kontra én! Győzzön a jobbik!
2012. április 18.
#852
Arra ébredtem éjszaka, hogy fáj a torkom. Hát ez valami kurva szar ébredés. Aztán nem tudtam aludni, aztán végre mégis, de reggel is fájt. Apától szereztem neocitránt már be is toltam, most ettől várom a javulást. Torokfájás szar. betegség szar. Én meg nem is emlékszem mikor voltam utoljára beteg, így most már többé nincs is kedvem betegnek lenni. Hülye időjárás, amiatt van az egész.
2012. április 17.
#851
Még nem is beszéltünk arról, hogy apa kocsija megint beszart. Nagyon várom már, hogy vegyen egy újat. Nem mintha gond lenne, hogy reggel megyek érte és viszem dolgozni, csak az a gond, hogy ő túl korán ér így be, én pedig túl későn, tehát egyikünknek sem jó. Még szerencse, hogy ez csak egy héten kétszer történik meg, és lehet, hogy holnap már kész is lesz a kocsija, de semmi nem biztos. Na persze hacsak az nem, hogy soha többé nem vesz Fordot. fordot, nem is érdemes nagy betűvel írni.
2012. április 17.
#850
Majdnem elfelejtettem beszámolni, hogy mennyire hatékony voltam tegnap. Másfél óra alatt elvittem a fehér blézeremet kitisztíttatni, a gatyákat a varrónőhöz, ajándékot vettem Estikének 2 helyen, macskakaját cicusnak, golf sapkát srácnak. Mondjuk a blézerért nem tudom mikor jutok el, pedig már ma készen van, de csak nem adják el. A másik szuperség, hogy én valamiért azt gondoltam, hogy kitisztíttatni valamit, az rohadt drága, de nem is.
