2012. február 23.

#796

Hát nem szuper, hogy márciusban lesz egy hosszú hétvége?! Nem is soká, két hét múlva. Áprilisban Húsvét, majd Május 1, és kisvártatva Pünkösd, aztán pedig itt a nyár!

Idei böjti programom a következő, semmi édesség, amibe beleszámít minden nemű édes péksütemény is, illetve pénteken semmi hús. A legeslegjobb a semmi vacsora 40 napig lett volna, de azt torna mellett nem bírom.

Tegnap, hogy ne kelljen sráccal beszélni, illetve nézni se, a konyhába száműztem magam rántott gomba címen. Kicsit zavart, hogy ez neki majd jó lesz, hiszen ehet, de még így is megérte. Aztán lássatok csodát bocsánatot kért. Persze próbálta magyarázni, hogy az azért nem úgy van, de mondtam, hogy el se kezdje. Pont.

 

 

2012. február 22.

#795

Arról szeretnék írni, hogy milyen aranyos a LukiNyúl, micsoda cuki dolgokat csinál, hogy a környezete elolvadjon tőle. Milyen rendes, hogy alszik éjszaka, és nem üvölt helyette. Meg arról, hogy Gina milyen aranyos, micsoda totál menő rövid - mihez képest - hajat vágott nekem. Micsoda jó mézes pálinkákat ittunk. Meg arról, hogy micsoda hideg volt a hó, rendesen fájt a kezem, meg, hogy a Gina pasi és srác állva meg hason előre szánkóztak mint az óvódások, és ezen mennyit kellett röhögni. Meg, hogy a panna cotta kurva finom. De nem tudok erről normálisan írni, mert basz szét az ideg a pasim miatt.

Valami háború dúl az országban álmomban, és én mentem harcolni. Tele bátor, hazafias és hősies érzésekkel, és cseppet sem féltem, csak vártam a dicsőséget, így vagy úgy. Klassz volt, még ha rossz álom is.

2012. február 22.

#794

Kurvára elegem van srácból. Akárhonnan nézem, időnként olyan hangot enged meg magának, ami szerintem nem csak, hogy paraszt, de fel is veti a kérdést, hogy én tényleg ezt képzeltem magamnak? Szerintem én ez vagy ennyi vagyok, hogy velem így lehetne beszélni?

2012. február 16.

#793

Tegnap elmentem egy ásvány boltba ajándékot venni. Meglepve tapasztaltam azt az udvarias kedvességet ami az eladó nőben megvolt. Kiválasztottam egy medált, szerintem állat jó, nagyon halvány vajszínű szerű, sötétebb barna csíkok vannak benne, és a sötét barna csíkok között enyhén lilás beütés. Durva. Segített hozzá láncot találni, illetve bőrt, mert ezt olyanra kell tenni - mindig tanul az ember - valamint kerestünk hozzá karkötőt. Tette ezt mindazzal az udvariassággal, ami se nem tolakodó, se nem sok, és nem érzed, hogy rád akarja erőszakolni, hanem, hogy segít, mert azért van itt.

Nekem is kell ilyen medál egyébként...

2012. február 15.

#792

Ma jön az új felettesem, a főfőnökkel csekkolni. Nem feltétlen engem, de gondolom is. Akkora kurva jó vagyok, mert az egyik legmenőbb cuccomba jöttem dolgozni, remek benyomást keltek majd ruha alapján. Értelmemmel pedig elkápráztatom, akárcsak csillogó személyiségemmel. megyek kávét inni, nem pörgök elégé.

2012. február 14.

Kaja kínlódások

A mai pásztortarhonyában 2 db hús volt összesen. Nem vagyok egy nagy húszabáló, és a múltkor csak félre lökdöstem, de azért ez gáz.

2012. február 14.

#790

Megint havat mond, és én nem örülök, mert pénteken elutazunk, és nem akarok derékig érő hóba menni az ország másik felébe.

Itt bent most boldog vagyok, mert a február sem lett olyan szar, mint az gondoltam volna. Bár a márciustól már senki és semmi meg nem ment, de akkor is örülök, mert legalább csak egy szar hónap lesz. Utána meg jók jönnek. Tegnap egy másodpercre elgondolkodtam valami ide illő szakmai egyetemen, de rájöttem, hogy a nyelvtudás szintén fontosabb lenne, szóval inkább arra kéne energiát fektetnem. Srácnak felvetettem, hogy nem akarunk-e együtt tanulni, valami mindkettőnk számára ismeretlen nyelvet. Nem akarunk.

2012. február 13.

#789

Szombat este rájöttem, hogy nem tudok elég sokat enni. Egy krémleves után a fél adag kajából is hagytam. Pedig remek jó koszt volt. Ezért kár étterembe menni, viszont nem kár, lévén remek este lett, mindenki jókedvű volt, és végre láttam Estikét. Srácok szerintem egészen megszokták egymást, de legalábbis szokják. Ez is jó. Valamint most a mosogatólé ízű sütőtökkrém leves fogyasztása közben sírva gondolok a sajtkrém levesre amit otthagytam.

Egyébként csupa móka és kacagás az élet, most éppen kimutatást gyártok tavalyra, és nem kevés büszkeséggel mondom el, hogy a bpi átlag felett teljesítettünk. Köszönöm, király vagyok.

2012. február 9.

#788

Hülye felfázás ma visszarosszabbodott, pedig tegnap már tök jó volt. Szemét.

Tegnap este persze csak ilyen tréfásan, de gyerek neveket véleményeztünk. Az Izidorból jött az Izildúr. Majd ez után én halálra röhögtem magam, azon, hogy legyen a gyerek neve Vezetéknév Aragorn fia Arasorn. Srác azt mondta, hogy oké, de csak akkor ha az én nevem pedig Zsákos Frodó lesz. Nem értette, hogy az férfinév. Ahogy egyébként azt sem, hogy mért röhögök ezen ennyire, de szerintem vicces volt. Meg olyan vidám este volt amúgy is.

2012. február 8.

memo

Szeretek dolgozni. Ezt feltétlen fel kell jegyeznem, arra az időre, amikor majd utálni fogok.

2012. február 8.

#786

Már csak 3 nap meg 4 nap és utána szabi. Alig várom. Addig is tavaszra már annyi bevétel lesz, hogy csak, szóval örülök. Hacsak ki nem rúgnak február márciusban, hogy mért ilyen szar... Na mindegy, ma pozitív vagyok, így biztos nem így lesz, sőt a mennybe is megyek - egyszer biztosan.

Zsír húggal tegnap lezsíroztuk - haha - , hogy hamarosan majd beváltom a leadott aranyakat egy valamire. Tépelődöm a karperec és a gyűrű között, de majd a látványra bízom magam.

 

2012. február 7.

Kaja kínlódások

Mióta itt vagyok - majd 1 éve - nincs rendesen mit ennem. Itt nincs étterem, csak egy béna büfé, szemben egy pékség - halálos ellenség kakaós csigával és a többiekkel - valamint 7 perc sétára egy kis közért, ami ilyen hidegben túl messze van. Halálosan ráuntam a szendvicsekre, a kiflikre, a túrós táskákra, és alakomnak sem kedvez. Így befizettem magamat a Food Expresshez. Múlt héten egészen elégedett voltam, azonban ma olyan ótvar kaját kaptam, hogy csak. A neve tarhonyás hús. A tarhonyát majdnem a legjobban szeretem. Azonban ezt sikerült oly módon elsózni, hogy sót köpök tőle, és ha rákötöm magam a csapra, talán akkor nem száradok ki. A hús, amiből olyan 6-8 darab lehetett összesen, egytől egyig zsíros volt, így értelemszerűen nem ettem meg. Tehát, ettem egy tál tarhonyát 660 Ft-ért. Ami nem lenne, sok, ha egy tál rendes étel lett volna, de egy elsózott tésztaféléért azért mégsem járja. A gond pedig igazából a csalódás, és az aggodalom, hogy akkor mi a tököt egyek?

2012. február 7.

#784

Tegnap 3-4-ig kitört rajtam a felfázás. Az utat hazafelé olyan agresszíven tettem meg, hogy szerintem ha valaki hallott volna, azt hiszi elmebeteg vagyok. Pedig nem, csak fájt, és pisilni kellett. Egyébként ennél szarabb fájdalom számomra nincs. A gyógyszertárban majdnem szívgörcsöt kaptam amikor az egyetlen előttem vásárló pasi elkezdett utcákról diskurálni, de a pofavágások, és a cümmögés eltántoríthatta, így kisvártatva távozott. A gyógyszertáros a tíz ezres felmutatásakor közölte, hogy nem tud visszaadni, én meg közöltem, hogy oké, akkor egy ezrest adok a gyógyszerért, erre meglepve ő, hogy de annyiért nem adja oda, mire én, hogy akkor tán mégis oldja meg a visszaadást valahogy. Mindeközben meg akartam halni a fájdalomtól. Hazaérve, rávetődtem a wc-re, fejemet a mosógépen pihentetve kínlódtam, srác meg simogatta a fejemet. Idilli családi kép, azt hiszem. Ne képzelje el senki.

2012. február 6.

#783

Hétfő. Hideg, havas, hülye.

Ketten, két nap alatt toltunk be egy üveg bort. Nem vagyunk igazi alkeszok. No meg a bort sem nagyon szeretjük. Eltelt a hétvége, egész jó volt. míg srác nem volt otthon megnéztem a Gyűrűk urát angolul, hogy okuljak. Végül is...

Szombaton rallyztam a piacra, és egy kocsi majdnem belém jött, macisajt volt neki, de nem gondolt megállni. Éreztem én, hogy baj lesz, átmentem a szembe sávba, a havas úton nem túl jó rángatni a kormányt, így bár megcsúsztam egy kicsit, de nem mentünk egymásnak. A köcsög mögém áll, és háborog. Gondoltam rá, hogy ha nem esne a hó, kiszállnék, odamennék, ő lehúzná az ablakot, én meg belebasznám a  fejét a kormány kerékbe. Szép álom volt.

2012. február 3.

#782

Vettem bort - édeset, bocsánat - olaszos rágcsát, midnenféle újszerű édességeket. Már csak azt remélem, hogy a hó nem akadályozza meg srác hazajutását. Bár apa szerint csak tavasszal tér haza...

2012. február 3.

#781

Mindjárt megyek Zsírhoz, ha nem ad túró rudit, akkor megölöm. Aztán megyek tornázni, aztán szauna, aztán vásárolok, majd haza, este pedig 300. Csodálatos péntekben reménykedem.

Szombat lusta délelőttel, kis tevékenységgel, aztán túró gombóc, és este romantikus fürdőzés.

Az csak a baj, hogy az esetek igen nagy részében, az ilyen szépen felépített programsorozat mindig bebaszik, és a vége szar lesz. Most mindent megteszek, hogy megváltozzon az átok széria.

2012. február 3.

#780

A nagy kínlódások kezdetet óta - vasárnap - tegnap volt az első felhőtlen esténk. Végül nem is olyan gáz. Ma meg elutazik, de csak holnapig, így talán megint lesz egy kis nyugalom, ami alkalmat ad töprengésre.

Asztrológus óta az a jó, hogy lett egy olyan pozitív töltetem, hogy azt hallucinálom, hogy nekem mindenképpen jó lesz, akár így, akár úgy. Különben klassz dolog azt gondolni, hogy bár az élet cseppet sem könnyű, de csak nincs alapvetően elbaszva. Később majd elmúlik a pozitív hangulatom, de most egy kicsit kell nekem. Szombat estére veszek egy üveg bort, gyertyákat, és romantikus habfürdőzést tartunk.

2012. február 2.

#779

Azért amikor egy barátnőm képeket küld a gyerekéről, majd úgy írja alá, hogy Üdvözlettel... az szerintem ultra gáz.

Továbbra is töprengek. Nagyjából mindenen. Irigylem azokat, aki el tudnak dönteni valamit, és aztán amellett ki is tartanak. Azokat, akik nem hezitálnak, nem bizonytalankodnak, hanem csak tudják, hogy mit akarnak. Persze kb látom az irányt, csak nem tudom hogy, és mikor induljak meg.

Viszont a régi karikagyűrűimet MINDENKÉPPEN eladom. Nincs többé kísértő múlt.

2012. február 1.

#778

Hétfői bunkóságaimat kompenzálandó ma kedves vagyok midenkivel.

2012. február 1.

#777

Minden folyamatos mozgásban van. Sok a kérdőjel, és megrémiszt amikor válaszolnom kell, konkrétan. Át kéne gondolnom dolgokat, de én sosem tudom, hogy lehet átgondolni valamit. Nem tudok leülni, és elcsendesedni, töprengeni. Nekem a gondolkodáshoz a kommunikáció is kell, akkor vannak gondolataim, ha beszélek valakivel, és ez generálja a tovább illetve az átgondolást. Szegény Zsír és Estike bátran tűrik ezt, csak valahogy felmerült bennem, hogy lehet, hogy magamba kéne fordulni egy rövid időre. De hogy? Lehet, hogy haladhatnék lépésenként.

1. Gyógyszer csütörtöktől befejezve.

Régebbiek | Végére »